Az utazgatás előnyei és hátrányai

Az a helyzet, hogy rengeteget utazgatok. A munka miatt is, illetve azért, mert nagyon szeretek új helyeket felfedezni. Ez nemcsak azt jelenti, hogy folyamatosan külföldre járkálok. Rendszeresen szoktam az országon belül is számomra új vidékekre ellátogatni. A nagy előnye annak, hogy ilyen sokat utazom, hogy rengeteg új élményt, tapasztalatot szerzek. Ami a nagy hátránya, hogy ritkán vagyok csak otthon. Ez több szempontból is probléma. A posta és a küldemények átvételét még megoldom, de ha például bojler szerelő jön a rendszeres karbantartásra, akkor nem mindig tudok megkérni valakit, hogy engedje be.

Sajnos, ezúttal is ez volt a helyzet. Meg van beszélve, hogy pontosan milyen időközönként jöjjön a bojler szerelő ellenőrzésre és karbantartásra. Ahogy említettem, a legutóbbi alkalommal nem voltam itthon, és sajnos mást sem tudtam keríteni, aki beengedje a szerelőt. Így hát elmaradt a szokásos ellenőrzés. Igazából úgy voltam vele, hogy egy kimarad, akkor még nem történik nagy baj.

Pont egy hidegebb időszak volt, és eléggé megfáztam ezért lemondtam a soron következő utazásomat, ami azt jelentette, hogy két hétig otthon voltam. Az első pár napban nem volt semmi gond, de aztán egyszer csak nem volt melegvíz. Langyos víz még jött egy darabig, aztán már az sem. Ekkor már nagyon bosszankodtam. Egyszer hagyom ki az ellenőrzést és már elromlik a bojler. Hívtam is a vizgazfutesszerelo24.hu számát, ugyanis a bojler szerelőmet rajtuk keresztül találtam.

Mindig ejtsük meg a rendszeres ellenőrzést és karbantartást!

Ahogy már megszokhattam, rövid időn belül ki is jött hozzám a bojler szerelő. Már régebbről ismerem a vizgazfutesszerelo24.hu-t, többször is előfordult, hogy hozzájuk kellett fordulnom segítségért. Emlékszem, amikor legutóbb hívnom kellett őket, akkor éppen csőtörés volt nálunk. Nélkülük elég jelentős anyagi kár keletkezett volna. Nem volt tehát kérdés, hogy most is őket fogom hívni. Amikor a bojler szerelő megérkezett, azonnal elmondtam neki, hogy mit tapasztaltam. Elmondtam neki, hogy kimaradt most a soron következő ellenőrzés és karbantartás. Miután meghallgatott, hozzá is látott a bojler megvizsgálásához. Alaposan átnézte a bojlert, és végül sikerült megtalálnia a probléma forrását.

Szerencsére minden szükséges eszköz és alkatrész volt a bojler szerelőnél, amire szükség volt ahhoz, hogy újra működésbe hozza a bojleremet. Miután elkészült és kiállította a számlát, még elmondta, hogy legközelebb próbáljam nem kihagyni egy alkalommal sem az ellenőrzést és a karbantartást. Ezek után biztosra vettem én is, hogy nem fogom többé elmulasztani.

Megköszöntem a bojler szerelőnek a gyors kiszállást. Később elmeséltem a haveromnak is, hogy hogyan jártam. Mondtam neki, hogy még szerencse, hogy a vizgazfutesszerelo24.hu egyik szakembere ki tudott jönni és megjavítani a bojlert. Eddig is ajánlottam őket mindenkinek, ezek után is fogom, hiszen valóban segítenek, hogyha baj van.