
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani valamit, ami velem teljesen véletlenül jött szembe, de azonnal tudatni akartam másokkal is rögtön, hogy létezik ilyesmi, az alkoholelvonó intézmények hazai terepén belül! De mi lehet ennyire, általános érvényűen fontos ebben a témakörben, ha itt általában az utazásokról szokott szó lenni?…
Az alkoholprobléma, és az ezt kezelni hivatott intézmények! Amik higgyétek el, hazánkban sajnos igenis fontosak. Mert ez a jelenség olyasmi, ami a mi családunkat is megkörnyékezte például egyszer (ennyire gyakori betegségről beszélünk), és amely alkoholelvonó intézmények közül van tehát egy igazán kiváló, amiről akkor még nem tudtam: www.felepulok.hu. (Ezen a webcímen tudhattok meg ti is mindent) Pedig, ha anno tudtam volna róluk, akkor hamarabb megoldódik a dolog minden bizonnyal, bár, szerencsére a mi rokonunk még könnyebben eltántorítható volt az ivástól, az aktuális „stádiuma” alapján.
Viszont, aki ismer olyat – pláne van olyan hozzátartozója –, akit ez a jelenség súlyosabban érintene mostanra, mindenképp keresse fel az említett oldalt. És hogy milyen „utazásról” beszéltem az elején? Nos, tényleg véletlenül akadtam rájuk, mert nyugodt környezetről szóló, kivételesen pihentető utazásokról tudósító történeteket kerestem – mert a hiteles beszámolók könnyebben rávesznek, hogy befizessek valahová. Ekkor ment szerencsésen félre a Google-keresés és megtudtam, Szőcön a felepulok.hu olyan lehetőséget kínál alkoholbetegnek, ami tényleg egyedi az alkoholelvonó intézmények világán belül. Modern gyógyítási módszereket használnak, az infrastruktúra és az azt körülvevő atmoszféra pedig minden szempontból ideális a gyógyuláshoz.
Kifejezetten komplex a „programjuk”: nem csak szakszerű, orvosi és modern, haladó leszokási (pontosabban tünetmentessé tevő) praktikákkal könnyítenek a bajbajutottak életén, hanem ez az egész dolog egy bentlakásos, és szinte „nyaralásszerű” utazás lehet. Ami egy jó út mindenféle regenerálódáshoz, lássuk be.
Utóbbi körülményt szolgálja a társaság saját tulajdonában lévő „Családi Felépülési Központ” ideális fekvése, és világtól való elzártsága. Kirándulások a Balaton-felvidéken, a család komfortos bevonása a folyamatba – ezt mind-mind kínálják még a 70-75%-os leszokást ígérő „kúrán” belül, de természetesen a dolog orvosszakmai részét az oldalon alaposabban is kifejtik. Mondanom sem kell talán ez utóbbit, mert ez nem a különleges, hanem a természetes része az egésznek. Mármint, hogy a szakértő segítség végig jelen lesz az egyébként 28 napos program során.
Engem mindig megfognak az olyan sztorik továbbá, amikben valakik az önzetlenséget és az őszinte motivációt mutatják fel elsőként egy olyan esetben, amikor igazán problematikus és érzékeny dolgokat kell kezelni. Olyasféléket, melyekkel saját maguknak is meggyűlt már a baja. És itt érthető tetten az őszinte elhivatottság! Nem csak az idilli környezetről szólnak azon történetek, melyek anonim módon írják le, hogyan segített a felepulok.hu korábban sokaknak, hanem magáról a család történetéről is. A családéról, akiknek sztorija az Központ megalakulásához vezetett. Felépülő alkoholistákként kezdtek valakik anno bele ebbe a projektbe, és ily’ módon biztos, hogy olyan kezelésben lehet részük ott az arra rászorulóknak, amelynek sikerességét a gondosság és a maximális elhivatottság biztosítja. Nem sokkal bizalomgerjesztőbb olyan szakemberekben bízni, akik nem csak felülről, hanem belülről is látták már ezt az egészet?
Tényleg nézzetek utánuk, én azt javaslom, ha bármi ilyesmivel (alkoholizmus-problémával) találkoztok a környezetetekben, mert az talán árulkodó még velük kapcsolatban – ismétlem –, hogy én „utazás és kikapcsolódás” kulcsszavakkal találtam olyan cikket, ami megemlékezik róluk. Ilyenek a szerencsés véletlenek, de tényleg! Ez ne lenne figyelemreméltó? Rengeteg helyen szól róluk számos fáma az interneten, sok-sok tévéfelvételt és internetes mozgóképes anyagot is találni, ahol az alapító család tagjai mesélnek a megalapításról, és az eddig elért sikerekről. És sokak hálálkodó köszönetnyilvánítása is elérhető ugyanitt. Azoké, akik letették a szeszt. És azóta sem kísérti az életüket!