
Egy bizonyos kor fölött már szinte elkerülhetetlen az érszűkület kialakulása, aminek úgy a genetikában, mint az életmódban keresendőek az okai. Mivel általában az alsó végtagokban jelentkeznek a tünetei, az érszűkületes láb kezelése elsődleges teendő. A szimptómák jellegzetesek, jól körülírhatóak, viszont ennél a betegségnél az a legnagyobb probléma, hogy mire a jelek érezhetővé válnak, addigra már a kór előrehaladott állapotban van. Az érszűkületes láb kezelése történhet gyógyszerekkel, illetve gyógynövényekkel.
Tulajdonképpen ahhoz, hogy a gyógyszereket elkerülhessük, mi magunk tehetünk a legtöbbet, rendszeres fizikai aktivitással, testsúly kontrollálásával, a zsíros ételek és a dohányzás elhagyásával. Nagyon jót tesz például a szén-dioxid gyógygázfürdő, ami Magyarországon a mátraderecskei mofettában érhető el. A mofetta szárazfürdő már nagyon sok betegnek nyújtott megkönnyebbülést. Ha azt akarjuk, hogy az érszűkületes láb kezelése az otthonunkban történjen, akkor érdemes a Fumara Pezsgőkristályokkal próbálkozni.
Lehetséges az érelmeszesedés visszafordítása?
Súlyos betegség az érelmeszesedés, amit helytelen táplálkozás és életmód, örökölt hajlam vagy egyéb kór idézhet elő. Persze, a legjobb volna a prevenció, mert amikor már megvan a baj, hiábavaló a kérdés, miszerint az érelmeszesedés visszafordítása megoldható-e valahogyan? Az ereken kialakult meszesedések sajnos nem távolíthatóak el, a kezelés gyógyszeres készítményekkel, értágító beavatkozásokkal, értisztító eljárásokkal történhet.
Az érelmeszesedés visszafordítása tehát nem esélyes, a megelőzésben viszont kiemelten fontos szerepe van az életmódnak, a táplálkozásnak és néhány különleges, természetes gyógymódot is segítségül hívhatunk. Az érrendszer karbantartására kiváló a Fumara mofetta fürdő, aminek lényege, hogy a törésvonalak mentén szén-dioxid tör fel a felszínre, a gáz pedig molekuláris szinten képes bejutni a bőrön át az ember keringési rendszerébe. Már a rómaiak is alkalmazták több ezer éve ezt az eljárást. Így, ha az érelmeszesedés visszafordítása nem is lehetséges, a tünetek enyhíthetőek vele.